Kezdődjön a meccs! |
Villám |
2014.08.08. 11:56 |
Sziasztok :-)! Megnyitottam a mellékoldalam, ahol Inazuma Elevennel foglalkozok. Itt a sorozatot kritizálom, véleményezek, és egyebek. Ha mondandód lenne, vagy cseréről lenne szó, azt nyugodtan jelezd a Harcmezőn. Szívesen meghallgatok véleményeket is. Az Inazuma Eleven menüpontokat nemsokára készítem, ahol majd leírom bennük a sorozat tartalmát, kritikát, szereplőket, ilyesmiket. További szép napot mindenkinek :D
|
|
Tervek |
Villám |
2014.08.07. 18:15 |
Most, összegzek pár dolgot, ami az oldal jövőjében is szerepet játszik. Nem is pazarolom tovább a szót, vágjunk bele.
1. Zaklatások -
Pety már mindent kijátszik. Most már túllépte a határt, és még azt írta, hogy én töröltem bolin oldaltát, úgy, hogy megadta a jelszót. Miért adta volna meg? Mikor beszéltem volna vele? Tisztázom: Nem vagyok olyan, amilyennek Pety beállít. Már ebből látszik, milyen szánalmas az élete. De bosszút állok, de nem így ;) Sőt, már intézkedtem :D Szóval, a többiek nevében, Caleb, Gwen, Céé, Cody, Pammy, Luigi, Tweek, Roger, Chris, Toto48, Emmafan, Jumping, Joeyfan, MMCfan nevében is ő írt, és nemsokára meg is kapja a büntetését ;) Lopott, csalt, hazudott, piszkosított. De ebből már nem mászik ki, és ezt már nem is mossa le magáról.
2. Inazuma Eleven -
Én egy nagy IE fan vagyok :D Ez a sorozat sokat jelent nekem, hisz nagy szerepet játszik az életemben is. Soha nem felejtem el, mikor először láttam az első epizódot. Endou, az-az magyar néven Márk, a kapitány csapattagokat toborzott a fociklubba, amikor még csak 7 tag volt :-) Azok a pillanatok, mikor láttam őket. Harcoltak, kitartottak a végsőkig. Gounji, magyar néven Excel, az ász csatár, Endou, vagyis Márk a kapus, Kidou, aki az Országos akadémia csapatkapitánya, aki először ellenség, majd csapattag és jó barát lett, Kazemaru, magyar néven Mézön, Ichinose az-az Erik, Domon vagyis Bobi, és még sok más a Raimon Elevenben a kedvencem :D Most újra elkezdtem nézni 2 év után, és már a 2.évad classisnál járok, amit sajna magyarországon nem adtak le, pont úgy, mint ahogy németországban sem :( Viszont, egy kedves barátom, Nitta, leszokta fordítani, és ráégeti a feliratot, majd feltölti az indavideóra :D Neki ezer köszönet :D Neki hála érzem a véremben újra az IE igazi ízét, és neki hála nézem újra a sorozatot. Ma éppen a classic 2.évadának az 54.részét néztem meg, tegnap pedig igazi mini reggeli maratonom volt, reggeltől néztem az IE-t, egészen délután 4-ig :D A fő, hogy tervezek egy Inazumás évadot is, remélem így sok TD-s fan és TheSimsesfan is megszereti ezt a randkívülien jó és ritka animet, ami telejsen egyedi :D
3. Új menüpontok & Chatparty -
A napokban tervezek új menüpontokat is, és egyben kis apróságokat is. Essu, egy jó barátom meghívott egy The Simes chatpartyra, aminek nagyon örülök. 1000 Köszönet :D Életem első Chatpartyja lesz, és nagyon várom :D
4. Látogatottság -
Tegnap rekordlátogatottságot döntött az oldal, és hamarosan elérjük a 3000 látogatottsági számot. Ismét végtelen köszönetet szeretnénk mondani minden olvasónknak, követőnknek, aki naponta feljárnak, követik az oldalt, és olvasnak minket. Nélkületek nem lennénk :D Ezer hála.
|
|
Egy kis ismerkedő :) |
Roy |
2014.08.06. 11:53 |
Hát, hol is kezdjem ... Pety már mások oldalán is elkezdett írogatni a nevemben, de magasról tojok rá. Elmondom mindenkinek: Én nem vagyok olyan, hogy át megyek mások oldalára, és lebénázom őket OK NÉLKÜL. De, már én is mérges vagyok. Pety már nem csak az én nevemben írogat, de már másokéban is, pl. Amanéba. Kérdezném: Mit is akarsz ezzel elérni? :D Jól esik, hogy mások nevében írhatsz? Vagy netán azért, mert nincs egy büdös látogatód sem, és így akarsz párat szerezni? :D De ehhez a játékhoz ketten kellenek ;-) És mondd csak, miért is teszed ezt? Hogy másokat elcsábíts innen? Hát, innen nehezen fogsz. Minket rengetegen olvasnak, követnek, szeretnek. Téged meg, felsorolnám ki utál téged :D : Őhm, először is, sok barátom, pl. Ott van máris Emmafan, vagy pl. már beszéltem facebookon Joeyfannal is, és Jumpinggal is, akik szintén így válaszoltak: " Hát, csak egy szaros dedós elkényesztetett kölyök tesz ilyeneket ". Vagy például ezt is írták már, de nevet nem mondok : "Szánalmas élete lehet, ha ennyire sok ideje van mások nevében írogatni, viszont saját hírt keresni, és saját kinézetet meg hasonlókat csinálni nuku ". Mások is egyet értenek velem, de ne féllj, mert boss zút állok majd én ezért :D És még rimánkodsz azért, hogy vegyelek fel, meg mennyek vissza hozzád. Mellesleg, mindenkitől lopsz, Cééktől, és másoktól is. A fő TD-s oldalról szinte mindent, innen meg már egyszer elloptad az egyik évadomat :D Összegezzük eddig: Lopsz, másolsz, csalsz, mások nevében írsz, saját magadat dicsősíted. Büszke lehetsz magadra :D Amúgy, honnan tudom, hogy pety írt aman nevében? Tények: Aman az e-mailjával ír, közeli simerősöm, és tudom, hogy nem mondana ilyeneket. Mellesleg ki nem állhat téged :D Szóval, ha valahol Villám néven ír Pety, ne figyeljetek rá.
Utóírat: Jó sok ellenséget és rosazt kívánok neked :D
|
|
The Sims: Huanted Castle - 2. évad - JELENTKEZZ !!! |
Villám |
2014.08.04. 18:06 |
Még csak nemrégen kezdődött el a The Sims: We Play, De máris lehet jelentkezni a The Sims következő szezonjába, a The Sims: Huanted Castleba !!! Volna kedved kipróbálni magad egy ilyesmi fajta műsorban, ami a humorról, és a jókedvről szól? Vagy esetleg csak nyerni szeretnél? Akkor itt a helyed!!! JELENTKEZZ !!!! 6 fiú, 6 lány, 2 régi, 10 új, cselszövők, angyalok. Ez a The Sims: Huanted Castle !!! Jelentkezz, míg nem késő. Figyelem, a The Sims humora súlyos is lehet xD Ne habozz, jelentkezz a csevegőn, vagy ha esetleg ott nem mernél, írj erre az e-mailre: tailerdenes5@gmail.com . Légy te a nagy "Ő"
Katt ide a karakterekért, és hogy elolvasd a leírást.
|
|
Diem Show - 2. Adás - Blaineley-isztikus - Spoiler !! |
Villám |
2014.08.03. 17:39 |
A Diem Show 2. Adását holnap elkezdem írni, de nem ígérek semmit sem. Az adás főleg Blaineleyről fog szólni, interjú róla, és persze más vendégek is felbukkannak, példál Gwen, vagy Courtney. Rajongói üzeneteket is hozunk be, és mégtöbb pletykát terjeszt Diem :D Ne hadd ki a következő Diem Show -t, amiben Diem újra elnyeri a pletykakirájnő címet.
Ez a kép benne lesz a következő adásban :D
|
|
Diem Show - 1. Adás - A Diem Show Berobban !! |
Villám |
2014.08.02. 18:57 |
Volt egy kis időm, és egy kis ihletem is, és a vártnál hamarabb megírtam a Diem Show 1. Adását, az-az a premier epizódot :D Az adás eleje kicsit unalmas lehet, de utána már jön az izgalom. Pletykák, botrányok, interjúk, kérdések, veszekedések, ez a Diem Show :D xD Feltűnik sok régi karakter, 1 és 2 generációsak is :-) Hamarosan feltűnik majd a 3.generáció. Most kaptam némi ihletet, és amint lehet, időm, kedvem és iheletemtől függőn, megírom a 2. Adást :D A The Sims: We Play következő sztoriját jövőhétre tervezem, ha nem, akkor majd talán azt következő hétre :D Addig is jó olvasást az adáshoz. :D
Katt a képre, ha olvasni szeretnéd az adást :-)
|
|
Totál Dráma: A Segédek Fellázadnak - Mikor jön új rész ?! |
Villám |
2014.08.01. 12:39 |
Tudom, régóta nem volt már TD:ASF rész :/ Az oka, hogy nincs hozzá túl sok ihletem, sem kedvem :// Viszont, tegnap este kaptam hozzá egy kicsi kedvet, szóval, lehet, hogy elkezdem írni a 8. részt :D Már csak 3 rész választ el minket a végétől, és azután jön a várva várt Totál Dráma: Gonudie Sziget :D A csapatokon gondolkodtam, és lehet, hogy a TD:GI csapatat lecserélem, és új csapatok lesznek, vagy úgy lesz, mint a TD:ASF-ben, hogy nem lesznek csapatok. Szóval, ez homályos :/ A lényeg: A 8.részt kérdőjelezhetem, de ha lesz ihletem, és kedvem, máris neki vágok.
Utóírat: Amíg nincs TD:ASF, addig ajánlom a Totál Dráma Toxic Szigetet, a Totál Dráma Várost, az After The Bitet, és a The Sims: We Play -t. Mindenkinek további kellemes napot kívánunk :-)
|
|
Total Drama Show ... Diem Show :-) |
Villám |
2014.07.31. 16:59 |
Figyelem !!! A Total Drama Show átalakul Diem Show -wá :D A Diem Show a TD:LCA -ból jóismert Diem, házigazdája lesz :-) Továbbá lesz egy segéde, Séf Christina, és egy helyettes műsorvezetője, Reckina :) Továbbá, a chatban új a betűtípus, és új avatárképeket készítettem a Totál Drámás cserékbe :)
Jah, és a Diem Show újjátervezett logója:
|
|
Total Drama Town |
Caleb |
2014.07.31. 00:22 |
Sziasztok, lefordítottam a 2.Részt a Total Drama Town-ból!
Aki elszeretné olvasni, az kattintson a képre!
|
|
Szánalmas, Felháborító, Hazug, Kétszínű, Lopós, Senkiházi kicsi Pety :D |
Villám |
2014.07.30. 18:34 |
Képzeljétek, a napokban született még egy Villám :D Igen, ez a kis Villám Pety lenne, aki a nevemben ír a szánalmas kis mellékoldalának a kis nyomi chatén ;) Olyanokat ír, ami jogsértő, és úgy ír a nevemben, hogy meleg vagyok :D Képzljétek, nem vagyok meleg (D) Hát üzenek én neked valamit kicsi taknyos Pety: Írhatsz ilyeneket a nevemben, látszik, hogy csak egy kis 8-9 éves kis pöcs vagy, aki így akar mások idegeire menni :D Csináld csak, nekem úgy sem ártassz :-) Ezzel csak azt bizonyítod be, hogy egy kis gerinctelen alak vagy. Ne féllj, majd a jövőben megtanulod: Kár volt Villámba belekötnöd ;) Ne féllj, írok a vebmesternek, akár hiszed, akár nem :D Jelentés, tiltás, oldaltörlés lesz :D Szóval, ha nagy a szád, és nem bírsz az energiáddal, inkább menny vissza a kis ócska oldaladra, és lopkodj tovább másoktól, hisz csak ehez értessz :D Lopni más oldal kinézetét, lopni más oldal sikerét, majd tartalmát :D Sőt, még más nevében írni, hogy meleg. Hát tudod ki a meleg kicsi Pety ;) Hidd el, szánalmas egy gerinctelen pöcsnyakú, puhány kétszínű lopós tolvaj senki vagy, aki csak ehez ért. Ne féllj, lesz ennek következménye. Mindenki utál téged, nem veszed észre :D Az összes TD-s utál, és már a Big Brother csapat, az-az mi is :-) És még te hívhatod magad TD fannak? Én a helyedben most elsüllyednék szégyenemben. Szóval kicsi meleg Pety, vagy leállsz, vagy jelentés, és ne vedd magadra, de röhejes vagy ;)
Üdvözlettel, akik utálnak: Mindenki :D
U i: Tudom, Duncan a kedvenced, azért csak neked, vedd úgy, hogy a kis Duncan vagy, itt pedig a többi a TD fan :D
Ám nem vagy te Duncan, csak egy tolvaj gerinctelen pöcs, akit mindenki utál, lop, és nélkülem egy senki lenne, és ezt kapom érte :D Emlékezz vissza, hányszor tartottam neked a hátam, de mikor majd bajban leszel, számíts magadra ;)
|
|
|